Keszthelyi Vivien versenyautója is MAN vontatóval utazik

Keszthelyi Vivien versenyautója is MAN vontatóval utazik

Még ma sem elég nagy számban képviseltetik magukat a szebbik nem képviselői a motorsportokban, ám Keszthelyi Vivien közel sem ezért különleges a versenyzők között, nem pusztán ezért támogatja őt az MAN magyarországi képviselete. Egyrészt a fiatal hölgy valóban fiatal, mindössze 15 éves, másrészt rendkívül tehetséges.

Ez utóbbira nagyon jó példa, hogy kiemelkedő eredményei ellenére ő közel sem egy „hagyományosan kinevelt” pilóta. Az autóversenyzőket ugyanis általában kora gyermekkoruktól kezdve tudatosan készítik erre a pályára. Ezzel szemben Vivien mindössze pár éve kezdett az autóversenyzéssel foglalkozni, szó szerint pár éve, hiszen az első teljes versenyévadot a 2014-es szezonban teljesítette. Ma pedig már az Audi Sport racing academy első évfolyamának tagja!

Az MAN magyarországi képviselete jóvoltából két MAN TGX nyerges vontató gondoskodik arról, hogy a fiatal magyar talentum versenyautója mindig időben és biztonságban eljusson a következő futam helyszínére. Annak érdekében, hogy a lehető leghatékonyabban utazzon a versenyautó és az ahhoz szükséges sok felszerelés, mind a TGX 18.440 4X2 BLS, mind a TGX 18.480 4X2 BLS vontató légterelő csomaggal is rendelkező EfficientLine 2 kivitel. Szintén a kedvező üzemanyag-fogyasztást szolgálja a navigációs rendszer adatait használó MAN EfficientCruise® GPS-vezérlésű sebességszabályzó. Emellett a gazdaságosságot célozza a TipMatic® automatizált váltó is, a tizenkét fokozatú egységek az alapvetően gazdaságos programjuk mellett az EfficientRoll szabadon gurítási funkcióval takarítanak meg üzemanyagot.

Az Audi Sport színvilágához jól illeszkedik a vontatók feltűnő rubinvörös fényezése, s a versenyautóhoz hasonlóan a két MAN is kiemelkedő teljesítményű. A 440 lóerős motor a két leghosszabb fokozatban akár 2300, a 480-as változat esetében pedig 2500 newtonmétert biztosít. Természetesen a biztonság is fontos szempontként szerepelt a járművek specifikálása során, így többek között LED-technikájú nappali menetvilágítással, sávelhagyásra figyelmeztető rendszerrel, esőérzékelős ablaktörlővel és Bluetooth mobiltelefon-kihangosítóval is rendelkeznek. A teherautó-vezetők kényelméről például a tágas XLX vezetőfülke, a komfort légrúgós vezetőülés, az állóhelyzeti fűtés és a hűtőszekrény gondoskodik.

Az MAN vontatóival tehát minden adott ahhoz, hogy Vivien autója mindig biztosan eljusson az új kihívás helyszínére. Nem megalapozatlan a bizalom, hiszen kevés ilyen ígéretes tehetséget látott az autósport az elmúlt években. Keszthelyi Vivien eredményei az első pillanattól ezt igazolják: bemutatkozó évében a Suzuki Swift kupában indult és az összesített hatodik helyen, harmadik juniorként végzett. Egy évvel később, a Swift Cup Europe 2015-ös szezonjának magyar értékelésében pedig már az összetett harmadik pozíciót szerezte meg az FIA által is jegyzett bajnokságban. Valószínűleg ezért is figyelt fel rá az Audi Sport racing academy, amelynek idei első évfolyamába a legfiatalabbként választották be. E programban személyes felkészítés keretében tanítják neki tapasztalt mentorok a versenyzés tudományát, emellett étkezési és edzési tanácsokkal látják el. Vivien az idei évben az Audi Sport TT Cup versenysorozat 310 lóerős, több mint 400 newtonmétert teljesítő versenyautójával indul a magyar gyorsasági bajnokságban. A Hungaroringen április végén két második helyezést ért el, június végén pedig háromszor is első lett kategóriájában a Pannónia-Ringen. Talán még ennél is jelentősebb, hogy a Sárvár melletti versenypályán – ahol nagyobb teljesítményű GT3-as versenyautókkal együtt állt rajthoz – összesítettben is mindhárom futamon a dobogóra állhatott.

Kifejezetten új tehetségek kinevelésére építette az Audi Sport a TT versenyváltozatát, amelynek teljesítménye egy előzés idejére 330 lóerőre növelhető
Kifejezetten új tehetségek kinevelésére építette az Audi Sport a TT versenyváltozatát, amelynek teljesítménye egy előzés idejére 330 lóerőre növelhető