Kamion 

Megkezdődött az MAN TGX Ügyfélteszt 2015 nagyszabású tesztprogram

Június 12-én a győri kirendeltség fennállásának 15. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen egy részletes ismertető előadás kíséretében útjára indult az MAN TGX Ügyfélteszt 2015. A program célja, hogy a magyarországi fuvarozók saját maguk is kipróbálhassák az MAN TGX EfficientLine 2 modelleket, megismerhessék ezek újdonságait, illetve meggyőződhessenek kiemelkedő gazdaságosságukról.

Miután az MAN bemutatta a számos műszaki újdonsággal még hatékonyabbá tett EfficientLine 2 modelleket, a TÜV szakembereinek közreműködésével egy Európát körbejáró tesztnek vetették alá ezeket. A nagy pontossággal végzett, hitelesített mérés során ezek 6,57 százalékkal kisebb átlagfogyasztást értek el az EfficientLine 1 modellekhez képest.

Most a magyar fuvarozók saját üzemeltetési körülményeik között, saját gépkocsivezetőikkel is tesztelhetik az EfficientLine 2 modellek újdonságait, illetve az ezeknek köszönhető hatékonyságukat. Az MAN TGX Ügyfélteszt 2015 program június közepétől szeptember végéig tart, amely során az érdeklődők 1-3 hetes időszakokban tesztelhetik a járműveket. A flottában tíz TGX nyerges vontató szerepel, 440, 480, 520 és 560 lóerős kivitelek egyaránt. A teszt előtt a sofőrök a hatékony vezetést oktató MAN ProfiDrive továbbképzésben részesülnek, munkájukat pedig az MAN Telematics telematikai rendszer segítségével értékelik ki az MAN szakemberei, amelyről az üzemeltetők hetente jelentést kapnak. Az így elért hatékonysági eredmények alapján a tesztidőszak végén a leggazdaságosabban vezető sofőrt és munkáltatóját megjutalmazza majd az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. A jól felszerelt tesztjárműveket pedig kedvezményes áron értékesítik.

Az EfficientLine 2 modellek egyik legfőbb újdonsága a második generációs, továbbfejlesztett TipMatic sebességváltó, amely több új funkcióval szolgálja a gazdaságosabb és komfortosabb üzemeltetést. Az ún.„Speed Shifting” vagyis a gyorsabb váltás, minden eddiginél gyorsabban kapcsol, sokkal egyenletesebb, folyamatosabb vonóerőt és komfortosabb utazást biztosítva még kevesebb üzemanyag-felhasználás mellett. Az ún. „Top Torque” funkció segítségével 200 newtonméterrel megnöveli a motor nyomatékát, a 440 lóerős kiviteleknél 2300 Nm, míg a 480 lóerősöknél 2500 newtonméterre, ezáltal emelkedőkön sok felesleges visszaváltás elkerülhető.

A manőverezést az ún. „Idle Speed Driving” funkciónak köszönhetően redukált kuplungkopás mellett rángatás mentes, pontosabb és jobb manőverezés biztosított. A hajtáslánc további újdonsága az EfficientCruise, a GPS-támogatású sebességtartó automatika, amely előrelátón alkalmazkodik a domborzathoz. Már önmagában az EfficientCruise is 2-3 százalékkal csökkenti az üzemanyag-fogyasztást. Mindemellett az XLX, illetve XXL fülkével ellátott tesztjárművek felszereltsége többek közt teljes Aero-csomagot, 580+580 literes gázolajtartályokat, 80 literes AdBlue-tartályt, Michelin gumiabroncsokat, MAN gyári mélynyomós hangrendszert tartalmaz, valamint aktív vészfék-asszisztens, adaptív sebesség- és távolságtartó automatikát és sávelhagyásra figyelmeztető rendszert is magában foglaló biztonsági csomagot kaptak.