Kamion 

Több mint hetven új MAN TGX, illetve TGS nyerges vontatót vett át a Transalliance cégcsoporthoz tartozó Rapidsped Zrt.

Idei nagyszabású járműbeszerzésével a Rapidsped Zrt. igen közel került ahhoz, hogy csak MAN nyerges vontatók üzemeljenek a 132 szerelvényt számláló flottájában. A kedvező tapasztalatok révén jövőre ennek is eljön az ideje.

Éppen negyed évszázaddal ezelőtt jött létre a szeghalmi Rapidsped Kft., amely 1998-ban részvénytársasággá alakult át, 2006 óta pedig Európa egyik meghatározó szállítmányozási és logisztikai szolgáltatója, a Transalliance cégcsoport magyarországi tagjaként tevékenykedik. A Transalliance 3200 nyerges vontatót és 4000 pótkocsit mozgat, összesen 700 ezer négyzetméternyi raktárkapacitással rendelkezik Európában, valamint 4200 munkatársat foglalkoztat, profiljában pedig tengeri és légi szállítmányozás is szerepel. Magyar viszonylatban a Rapidsped Zrt. főbb mutatói is igen impozánsak, hiszen 110 ponyvás és 22 silós nyerges szerelvényt üzemeltet, 3600 négyzetméteres raktárral áll ügyfelei rendelkezésére, illetve közel kétszáz főt alkalmaz. A járművek éves futásteljesítménye átlagosan 130 ezer kilométer, míg a mostani beszerzés eredményeként átlagos életkoruk kisebb, mint egy év.

A Rapidsped Zrt. flottájában immár tíz gépkocsi kivételével csak MAN vontatók dolgoznak. A vállalat szeptember 10-én ünnepélyes keretek között 72 új MAN-t vett át, 27 TGX 18.440 4x2 XXL és 25 TGX 26.440 6x2/2 XXL nyerges vontatót függönyponyvás, illetve 20 TGS 18.440 4x2 LX nyerges vontatót silós félpótkocsikhoz. A háromtengelyes modellek az Egyesült Királyságban teljesítenek majd szolgálatot 44 tonna megengedett legnagyobb össztömeggel.

„Első MAN teherautóinkat 2006-ban vásároltuk, ugyanis a Transalliance cégcsoport kedvező tapasztalatokkal szolgált ezzel a márkával kapcsolatban úgy az üzemanyag-fogyasztás, mint a megbízhatóság terén. Az évek során az általunk összesen beszerzett több mint 250 MAN vontató is alátámasztotta mindezt, kiegészítve a kis szervizigénnyel, a gépkocsivezetőinknek nyújtott ergonomikus belsőtérrel és a Dunaharasztiban működő márkaszervizzel kialakult jó kapcsolattal.” – kezdte Szappanos György, a Rapidsped Zrt. vezérigazgatója.

„Tavaly már beszereztünk 12 Euro 6-os MAN TGX 18.440 vontatót, amelyek két literrel kisebb átlagfogyasztást mutatnak az Euro 5-ösökhöz képest. A 440 lóerő motorteljesítmény pedig optimális a mi fuvarfeladatainkhoz, ugyanis a szerelvényeink 16-18 tonna átlagos rakománytömeggel, nem túl nehéz domborzatú útvonalakon közlekednek. Terveink szerint sofőrjeink jelentős része elvégzi majd az MAN ProfiDrive járművezető-továbbképzést, amihez segítségre lesz a Transalliance által a franciaországi Chenevieres-ben üzemeltetett oktatóközpont és gyakorlópálya, valamint az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. erre szakosodott kollégái. Mindezek eredményeként jövőre a flottánk fennmaradó 48 vontatóját is szeretnénk MAN TGX 18.440 Euro 6 modellre cserélni.” – tette hozzá Szappanos György.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy a Rapidsped Zrt. közel tíz éve rendszeresen és nem ritkán több mint ötven darabos mennyiségben szerez be MAN vontatókat. Az Euro 6-os modelljeink minden eddiginél gazdaságosabban üzemelnek, így más ügyfeleinkhez hasonlóan a Rapidspedet is meggyőzték, hogy teljes flottáját az MAN márkára állítsa át.” – nyilatkozta Reinhard Faderl, az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója.